Autós fedélzeti kamerák: árak és egyéb hasznos tudnivalók

Autós fedélzeti kamerák: árak és egyéb hasznos tudnivalók

A menetrögzítő kamera egyre több autótulajdonos rendszeres társának számít. Az eszköz kifejezetten hasznos szolgálatot tesz akkor, ha bármilyen baleset következik be, vagy egyszerűen megsérül az autó, és szeretnénk tudni, mi történt pontosan. Akár komoly kártérítési összegekhez is hozzájuthatunk azzal, ha tényleges bizonyítékkal tudunk szolgálni az utakon lezajló közlekedési helyzetről.

A szélvédőre szerelhető, az utat rögzítő kamera kis méreténél fogva nem jelent problémát sem az elhelyezés, sem a vezetés kapcsán. Az Emaki webáruház szerint a menetrögzítő kamera az egyik legjobb kiegészítő, amit egy autótulajdonos vásárolhat. Milyen szempontok alapján érdemes választani? A legfontosabb talán az, hogy ár-érték arányban megfeleljen elvárásainknak és lehetőségeinknek a kiszemelt darab. A felbontásra érdemes hangsúlyt helyezni, hiszen ezen akár a bizonyíték is múlhat. Vannak olyan kamerák, melyek un. kétcsatornás rendszerrel bírnak, vagyis egyaránt rögzítik az autó előtt és mögött történt eseményeket. Ennek köszönhetően fény derülhet arra, ha valaki a parkoló autónak nekimegy, vagy menet közben nem tartja be a szükséges követési távolságot.

A szakemberek azt javasolják, hogy csak olyan eszközt válasszunk, mely SD vagy micro SD kártyával bővíthető. Számos készülék alkalmas hangfelvétel készítésére is. A loop felvétel készítésére alkalmas eszköz lehetővé teszi, hogy ha betelik a memóriakártya, akkor elkezdi felülírni az adatokat, és nem áll le csak azért, hogy ezt manuálisan megtegyük. A kijelző nélküli eszközök rendszerint olcsóbbak, de vitathatatlan előny, hogy a kijelzővel rendelkező készülékek sokkal praktikusabbak. Az éjszakai felvétel készítése szintén kiemelt jelentőséggel bír, pláne akkor, ha korán indulunk útnak, vagy még késő este is az autóban ülünk.

Az autós fedélzeti kamerák kétségkívül hasznos szolgálatot tesznek. A tapasztalatok szerint legyünk bármennyire körültekintő sofőrök, a másik fejével nem tudunk gondolkodni. A közlekedési balesetek nagy része figyelmetlenségből, vakmerőségből ered, így az emberi tényező a gyenge pont. Nem véletlen, hogy egyre többen igyekeznek saját későbbi igazuk bizonyításának érdekében menetrögzítő kamerát használni. Bár már egészen olcsón is beszerezhető a készülék, de ha hosszú távra tervezünk, és a megbízhatóság sem elhanyagolható szempont, akkor megéri az ismert márkák készülékei mellett letenni a voksot.