Miért hasznos számunkra a szénmonodxid érzékelő?

Szerezzünk be szénmonodxid érzékelőt, hogy biztonságban érezhessük magunkat!

Itt a tél, és valahogy mindenkinek fűtenie kell. A hideg évszakban azonban nem csak jó dolgok vannak, nem csak a mikulást és a Jézuskát várjuk és a fát díszítjük, hanem számos veszélyforrást is jelent számunkra az évszak a sok izgalmas, kellemes program mellett. A karácsonyi dekorációs elemeknek is megvannak a maga veszélyeik, nem is beszélve a fűtési berendezés veszélyességéről. Ezért olyan jó stresszfaktor csökkentő egy szénmonodxid érzékelő beszerzése, hiszen ez a kis készülék nagy biztonságérzetet tud adni számunkra, hogyha beszerezzük. Éppen elég lesz azon aggódni, hogy mindenkinek jó ajándékot válasszunk, hogy lehetőlég a dekoráció ne essen le minden órában, hanem a helyén maradjon, hogy ne égjen le a lakás a sok villogó kis mütyűr miatt, illetve az ajándékcsomagolás rejtélyeivel is meg kell küzdenünk, ha még nem adtuk fel az egészet és teszünk be mindent inkább egy ajándékzacskóba, mert úgy nem kell bajlódni vele.

Mit tud a szénmonodxid érzékelő?

Lényegében, ahogy már a nevében is benne van, a szénmonodxid érzékelő a szénmonoxidot érzékeli. A szénmonoxid egy igen veszélyes gáz, amely égéskor szabadul fel a levegőben, és az ember számára mérgező. Mi is történik ilyenkor? Nos, a szénmonoxid-szintje a levegőben egy igen fontos meghatározója az életünknek, ugyanis mi a levegőből nyilvánvalóan az oxigént használjuk fel. Ennek ellenére, hogyha oxigén helyett, vagy mellette szénmonoxid is van a levegőben, azt a mi testünk nem tudja feldolgozni. Sajnos azonban ezt mi nem tudjuk megfelelően érzékelni, nem úgy, ahogy kellene. Természetesen vannak tünetei a szénmonoxid-többletnek. Elkezd fájni a fejünk, szédelgünk, esetleg émelygést érzünk. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy kifejezetten a szénmonoxid miatt lennének ezek a tüneteink, hiszen egy egyszerű megfázás is járhat ugyanilyen kodíciókkal. Elég az is, ha keveset alszunk, nagyjából le is írtam, hogyan érezzük magunkat, ha nem sikerült eleget pihennünk az éjszaka folyamán. Mivel mi magunk nem vagyunk képesek a szénmonoxid-koncentráció megítélésére esetleg egészen addig, amíg baj nem lesz, ezért a legjobb döntés, ha beszerzünk egy szénmonodxid érzékelőt, amely ebben segítségünkre lehet. A szénmonoxid ugyanis halálos is lehet. Ha megfelelő ideig nem jutunk ki a lakásból vagy az épületből, a káros anyag eszméletvesztést okoz, majd – mivel az agy nem jut kell oxigénhez és ezáltal nem tudja irányítani a testet – halált is okozhat. A szénmonodxid érzékelő beszerzésével azonban mindez megelőzhető.

A szénmonodxid érzékelő beszerzése

Ez a kis készülék tehát igen hasznos, életeket menthet és ment is naponta. Az ára is igen jutányos ahhoz képest, mekkora segítség is. Mivel mindannyian fűtjük a házunkat, a lakásunkat, ezért az eltömődések végett a szénmonoxid visszajuthat a lakótérbe, ezzel kiszorítva onnan az oxigént. Gondoljunk csak bele, hogyha éjjel történik velünk ilyesmi, ami mondjuk nem ritka jelenség az ilyen baleseteknél, gyakorlatilag még a tüneteket sem fogjuk érzékelni, ami még veszélyesebbé teszi a helyzetet. Éppen ezért ajánlott minden lakásba beszerezni egy ilyen szénmonodxid érzékelőt, hiszen az ajtókat is bezárjuk, nem igaz? Ne csak a külső veszélyektől védjük magunkat, hanem a belsőtől is. És hol is szerezzük be a készüléket? Itt egy jó oldal, ahol számos szénmonodxid érzékelő közül tudunk kedvünkre választani: www.ventil.hu/szen-monoxid-erzekelo. Az érzékelő a szénmonoxid szint emelkedését érzékelve riasztó hangot ad, egészen addig, amíg el nem zárjuk azt. Ezt általában a készüléken található nagy, jól kirajzolódott gombbal tehetjük meg, így azt könnyedén el tudjuk érni, ha mondjuk a plafonra helyeztük a készüléket. Csak egy seprűnyél kell hozzá.

A szénmonodxid érzékelő és a biztonság

Ha tehát beszerzünk egy ilyen kis segítséget az otthonunkba, máris nyugodtabban alhatunk. Karácsonyi ajándéknak is ideális lehet, ha még nem szereztük be valaki meglepetését. Kollégáknak, rokonoknak is jól jöhet. Habár nem a legszebb ajándék, mint egy ékszer vagy egy parfüm, valahol mégis szívet melengető ajándék, hiszen így az ajándékozott érzékelni fogja, hogy törődünk a biztonságával és a családja épségével is. Szerintem nincs olyan, aki nem örülne kifejezetten egy ilyen kis szerkezetnek, amely tényleg halálos veszélytől ment meg bennünket. Talán sokan nem is ismerik ezt az eszközt, talán nem is hallottak még róla, de próbáljuk meg minél több ismerősünknek a tudtára adni ezek létezését, hiszen tényleg nagyon fontos, hogy megelőzzük a bajt, és ne csak a megtörténtje után kapjunk észbe, hogy akár meg is előzhettük volna azt. Ha pedig már beszereztünk egy ilyen kis készüléket, akkor itt az ideje az ünnepek miatti rohanás és hercehurca miatti aggódásnak, és nem a szénmonoxid mérgezés miatti félelemnek. A szénmonodxid érzékelővel ugyanis minden megelőzhető, ezt most már mindenki tudja, aki eljutott idáig az olvasásban.