Ruhatisztítás Budapest

Nemrég költöztem fel Budapestre és sajnos otthon, vidéken anyukám nagyon elkényeztetett. Mindenben ki voltam szolgálva, elém volt téve a kaja, és se a mosással, se a vasalással nem volt sohasem dolgom. És nem tartom magam egy olyan embernek, aki elvárja, hogy mindent készen tegyenek le elé, a főzés és a ruhatisztítás Budapest városában nem lesz az a két dolog, amit elsőnek kívánok elsajátítani.

Ruhatisztítás Budapest dzsungelében

Szerencsére nagyon sok ismerősöm lakik itt és így nem vagyok „elanyátlanodva”, és segítségre is számíthatok abban a vonatkozásban, hogy mit hol érdemes csinálni és milyen szolgáltatást hol érdemes igénybe venni. A ruháimra nagyon háklis vagyok, ezért fontos számomra, hogy csak és kizárólag profik vegyék kezelésbe őket. Ebben kaptam egy ajánlást, még pedig az Óceán Tisztítószalont javasolta több ismerősöm is. Állítólag ők magas fokon űzik a ruhatisztítás Budapest szolgáltatást. Na, ezt meg kellett nézzem azonnal.

Ruhatisztítás Budapest

Ruhatisztítás Budapest IX. kerületében

Ugyan messze esik attól a helytől, ahol lakom, de a távolságok sosem okoztak nagy problémát nekem, abban az esetben, ha minőségi szolgáltatást vadásztam. Így fogtam és elmentem hozzájuk, hogy leellenőrizzem az ajánlást. Hááááááát. Szó szerint leesett az állam és nagyon meglepődtem. Lehet naivnak nevezni, de én azt hittem, hogy a ruhatisztítás Budapest centrumában, az nem lehet semmi extra, egy hely, ahol leadom a ruhát és kész. Nagyíjából igaz. DE!

Itt az a fajta kedvesség fogadott, amiről azonnal a „vidéki” nyugodt, kedves stílus jutott eszembe, ami már eleve növelte a biztonságérzetemet. Már ha értitek, mire gondolok. De szögezzük le. Ruhák szerelmese vagyok és így mániákus is.

Na ők magas szinten nyomják a szakmát a ruhatisztítás Budapest vonatkozásában! Komolyan nagyon jó érzéssel hagytam ott a ruháimat és eszembe sem jut, hogy csalódnék bennük. Egyrészt a szalonvezető hölgy (ha jól emlékszem, Böbe) kedvesen megmutogatta melyik gép mit csinál, mire való, átbeszéltük az extra kívánságaimat, amikkel a ruháimat szeretném kezeltetni, stb.

De hogyan lehet a Óceán ruhatisztítás Budapest belvárosában ennyire profi? Most komolyan. Azóta elmentem több másik helyre is. Szörnyű! Komolyan. Egyrészt nem éreztem úgy, hogy szolgáltatást végeznek. Robotokkal beszélgettem. Vagy abszolúte nem volt tisztaságérzetem. Vagy egyszerűen mogorva, már bocsánat, de bunkó emberek fogadtak. Nem volt egyszerűen szimpatikus. Így abszolúte biztos vagyok benne, hogy az Óceán ruhatisztítás Budapest városában a kedvenceim egyike lesz. Nagyon egyszerű a magyarázat. Otthon éreztem magam.
Természetesen tájékoztattak arról is, hogy nem csak ruhákat, hanem bármely textilt is szívesen fogadnak, legyen az szőnyeg, függöny, nagykabát, gyakorlatilag bármi. Úgy gondolom, hogy 2017-ben ennél kevesebb és alacsonyabb színvonalú szolgáltatással semmi értelme valakinek belevágni egy üzletbe. Tiszta szívvel ajánlom az Óceán Tisztítószalont mindenkinek!